Mivel foglalkozik a Levegő Munkacsoport?
Civil szervezetünket 1988-ban, még a rendszerváltás előtt alapították. Az első nagy kampányunkat az ólmozott benzin betiltása érdekében folytattuk, a levegőminőség és ezzel az egészséges emberi élet első számú feltételének javítása azóta is legfőbb célunk.
A légszennyezettség világszerte évente
7 millió ember idő előtti halálához vezet.
Próbáljunk együtt minél több életet megmenteni!
Közlekedés – A kevesebb gépjármű nem csak tisztább levegőt jelentene, hanem nagyobb életteret is. A nagyobb fizikai aktivitás pedig önmagában hozzásegít az egészség megőrzéséhez.
Kevesebb hús – Kevesen tudják, hogy a nagyüzemi hústermelés nagymértékben hozzájárul a légszennyezettséghez és az éghajlatváltozáshoz. A fenntartható, húsmentes, vagy hússzegény táplálkozás egészséges és környezetbarát.
Fűtés – Ne égess szenet, ne égess avart, lehetőleg ne égess fát és semmiképp ne égess hulladékot. Inkább szigeteld otthonodat.
Túlfogyasztás – A felesleges termékek vásárlásával közvetve a levegőt is szennyezed és gyorsítod az éghajlatváltozást. Csak olyan terméket vegyél, amire tényleg szükséged van.
Zöldterületek – Védd a zöldet, hogy élhető és élettel teli maradjon a Föld. A kertben minél kevesebb felületet burkolj és minél természetesebb növényzetet tarts fenn.
Fenntartható szabadidős programok – A közeli, vonattal is megközelíthető úticélok is óriási élményeket jelentenek, és jóval kisebb környezeti kárt okozunk vele, mint például a hosszú repülő-utakkal tarkított egzotikus nyaralásokkal.
Képernyőidő – A mobilunk használata közben nem is gondolunk arra, hogy az internet világához mennyi káros környezeti hatás kapcsolódik (gondoljunk csak az egyre több energiát használó szerverparkokra), a képernyőidőnk visszafogása így nem csak értékes időt takarít meg nekünk, hanem a Földet is óvja.
Aktív részvétel a környezetvédelemben, civil szervezetekben és kisközösségekben – Mindannyian törődünk a jövőnkkel, ennek leghatékonyabb módja, ha részt veszünk környezetvédelmi kezdeményezésekben, civil szervezetek munkájában, vagy egyszerűen csak erősítjük kis közösségeinket.
























